15 évesek lettünk
1991 szeptemberében nyitotta meg kapuit először a Fóti Ökumenikus Általános Iskola, amely azóta már gimnázium is. Hálásak vagyunk, hogy 15 évvel ezelőtt voltak olyan lelkészek és szülők, akik hittek abban, hogy szükség van egy ilyen intézményre, és az álom megvalósult: a négy felekezet összefogásával (baptista, evangélikus, katolikus, református) megalakult az iskola. Sok öröm, bánat, siker és kudarc ért bennünket az eltelt évek alatt, de mindvégig tudtuk – és tudjuk ma is - , erre hívattunk.
Ez a tanév jubileumi év a számunkra, és születésnapunkat sokféle színes, játékos és rangos eseménnyel ünnepeltük. Márciusban diákjaink egy két fordulós műveltségi vetélkedőn adhattak számot arról, mit tudnak a négy fóti felekezet történetéről.
Pályázatokat is hirdettünk: az alsó tagozatos tanulók rajzokkal készültek, melyből kiállítást rendeztünk. Esszéíró pályázatunkra minden tagozatról lehetett jelentkezni. Egy aláírásgyűjtő verseny is folyt iskolánkban: volt „ökus” diákok aláírását kellett gyűjteni a gyerekeknek
Mivel 15 évesek vagyunk, április 8-án egy 15 órás sporteseményre került sor, amikor szülők, tanárok, diákok és régi diákok 15 órán keresztül folyamatosan kosaraztunk, sportoltunk.
Április 20-án egy gálaműsort szerveztünk, ahol a zene, az ének és a tánc kapta a főszerepet. Diákjaink néptáncot is tanulnak, így bemutathatták, mit tanultak az idei tanévben, majd pedig a végzős gimnazisták szalagavató táncában gyönyörködhettünk.
Nagy kihívás volt, hogy az elmúlt 15 évről egy filmet is forgattunk, amely a kezdetektől mutatja be iskolánk életét, hagyományait és sajátosságait – mindezt egy mai kerettörténetbe ágyazva.
Május 20-án zártuk ünnepi rendezvénysorozatunkat: délelőtt diákok, tanárok, szülők együtt futottunk Fót utcáin, át a városon, ezzel is kifejezve összetartozásunkat. A gimnazisták a kisalagi református templomtól indultak, és ahogyan az iskola felé közeledtek, évfolyamonként kapcsolódtak be az újabb és újabb csoportok, míg végül a több száz fős tömeg megérkezett a gyermekvárosi rétre, ahol még sok program várt ránk. A jubileumi futásba az egyházközségek is részt vettek, sőt a polgármester úr is bekapcsolódott. Szimbolikus értékű volt, ahogy a kevésből sok lett; s bár a messzebbről indulóknak kellett a nagyobb akaraterő és kitartás, nekik volt több élményben részük, ugyanis torokszorító érzés volt látni, milyen örömmel fogadják az egyre kisebb gyerekek az egyre nagyobb csapatot, melynek lelkesedése mindenkit magával ragadott – ezt tapasztaltuk meg az eltelt évek alatt is. Tudjuk, hogy ezt Istennek köszönhetjük, ahogyan jubileumi karkötőnkön is ez áll: „Mert örökké tart szeretete.” Este a katolikus templomban folytattuk a hálaadást, majd jubileumi bállal fejeztük be igen tartalmas napunkat.
Bizakodással és hálaadással tekintünk a jövőbe, hiszen a következő tanévre 38 első osztályos és 30 gimnazista iratkozott be intézményünkbe.
Tanév végén emlékezetes évet zárunk majd, és reméljük, sok születésnapnak örülhetünk még.
Almásiné Nemeshegyi Gyopár
Zsengellér Józsefné Kati néni (nyugalmazott igazgató helyettesünk)
visszaemlékezése a 15 éves jubileum hálaadó ünnepségén
Ézsaiás szavaival köszöntöm a hálaadással emlékezni egybegyűlt kedves vendégeket:
„Az Úr hűségést magasztalom, az Úr tetteit dicsérem:
mindazt, amit az Úr tett értünk, sok jótéteményét,
mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen.
Mert azt mondta: Mégiscsak az én népem ez,
Fiaim, nem meghazudtolni.
Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból….
Ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével
Ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva.” Ézsaiás 63:7-9
15 évvel ezelőtt véletlenül cseppentem bele egy nagyon komoly szervezet terveinek megvalósulásába.
A FÖKE általános iskolájában az ökumenikus egyensúly miatt szükség volt egy ref. tanítóra. Nekem 30 éves szolgálattal megerősített jó állásom volt Újpesten, semmiképpen nem akartam eljönni. Végh Tamás Nagytiszteletű Úr ecsetelte, milyen fontos egy ilyen négy egyház közössége által szervezett iskola, és higgyem el, nekem is itt a helyem. Végül bebizonyosodott, hogy nem emberektől, hanem Istentől való volt ez a hívás, és ma is hálás vagyok, hogy a magvetők közé állított engem is az Úr.
Az „ősidők” iskola nélküli iskolájában, a rabicfalas „termekben” a máshol már leselejtezett padokkal berendezett osztályokban a „Tüzed Uram Jézus”-t zengő gyerekek és a Szentlélek lángjával megáldott tanárok lelkesedésével megkezdődött és folyt a munka.
Tanultunk, tanítottunk, szakköröket tartottunk, angolt, németet már alsó tagozatban, versenyekre készültünk és nyertünk rangos helyezéseket. Jártak nálunk hírességek és fogadtak bennünket is híres emberek. Kapcsolatot tartottunk keresztyén iskolákkal, óvodákkal és tanítóképzőkkel. Szerveztünk kirándulásokat, erdei iskolát. Voltunk Erdélyben, amikor még kevesek mentek és vittünk könyveket, amikor ez még tilos volt. Szűrővizsgálatokban vettek rész tanulóink, amikor az még Pesten is ritka volt.
A hétköznapokat színesítették a régi korokba repítő dramatizálások, színdarabok:
A Biblia korába az alsó tagozatosok vitték a szülőket, ők a hétkezdő áhítatok történeteit elevenítették meg. Az ókor görög kultúráját a felsősök mutatták be. 1948. Fótra gyakorolt hatását, a templomépítés történetét egy a fóti iskolák számára kiírt pályázatra készült színdarabból ismerhettük meg. Az 1956.-os forradalmat 2 remek színpadi játék hozta közel a gyerekekhez. A sportversenyek, kerékpártúrák, országjárások, énekkari szereplések is híresek voltak.
Kiállításainkat – a népviseletekbe öltöztetett babák bemutatásától kezdve a tehetséges gyerekek képzőművészeti alkotásainak bemutatásáig – az egész falu láthatta. A karácsonyváró adventi rendezvények valóban felkészítettek az ünnepre. A négy gyülekezet istentiszteleti alkalmait meglátogatva megismertük egymás szertartásait. A templomokban megtartott ünnepélyek nemes egyszerűsége és mégis felemelő hatása maradandó élményt lett gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Na és a farsangok!...de sorolhatnám vég nélkül…
Írva van, hogy „más a vető és más az arató” – így hát az 1995.-ös tanév vége az én aktív korom végét is jelentette. A stafétát átadtam, de szolgálatom nem ért véget, mert a hétkezdő áhítatok tartásában továbbra is részt vettem. Így mint vető mégis megérhettem az aratást: a volt osztályom ballagását, a középiskolákban tovább tanulását, ottani jó helytállását. Azután nőtt az iskola létszáma, egyre jobban nőtt a vágy, hogy 8. osztály után itt tanulhassanak tovább a gyerekeink.
És teljesült a kívánság! Magunkra vettük az Igét: „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután!”
Isten megengedte, hogy azok a tanulók, akik 14 éve kezdték az első osztályt, 8. után ők lehessenek itt először gimnazisták.
Csodálatos volt az első szalagavató, az első gimnáziumi ballagás!
Akkor és azóta is minden évzárón hallgatjuk az erősítést, bíztatást: „A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!”
De nem lennék igazságos, ha csak a szépre emlékeznék. Egy olyan intézményben, ahol különböző módon felkészített, különféle elképzelést hordozó tanári gárda kezdett munkához, kivédhetetlen a nézeteltérés, az ütközés. A konfliktusok kezelésekor derült ki, hogy valódi keresztyén közösség lettünk, mert azt kerestük, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt.
Tudunk bocsánatot kérni és tudunk megbocsátani. Nehezebb esetekben lelkészeink segítettek egyéni és közösségi lelki békénket helyreállítani.
A békességet, a jó közösséget, az egy akaratra kerülést jól szolgálták a tanév eleji felkészítő táborok: Bercel, Csobánka, Dobogókő, Tihany, Leányfalu, hogy csak néhányat említsek. Segített megismerni egymást, az oktatási, nevelési, hitéleti terveket egy nevezőre hozni. Ezeknek az együttléteknek nagy ára volt: az , hogy a szünidő utolsó napjaiban elszakadtunk a családjainktól. Ezért az áldozatért és az évközben a délutáni és éjszakába nyúló programok miatti késői haza térérésért – elnézést kell kérni utólag is az otthoniaktól. Köszönet illeti a „hátországot”: a férjeket, feleségeket, gyermekeket, szülőket, akik tudták, hogy nagyobb ez a feladat, amit ebben az iskolában végzünk, mint korábbi helyeinken. Érezték, hogy átvállalt tennivalókkal, imádsággal kell kísérniük munkánkat.
A hátországhoz hozzá kell számlálni a négy felekezet iskolánkért aggódó és imádkozó tagjait. Velük együtt kaptuk meg azt az ajándékot, amit az elmúlt 15 év jelent.
Ugye most már értik, miért kezdtem így:
Az Úr hűségét magasztalom, az Úr tetteit dicsérem! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
